Schmied Zoltán

Bemutató:
2006. november 17.
Nemzeti Színház - Nagyszínpad

Csongor, ifjú hős		Kulka János
Vándorok
Kalmár		Gazsó György
Fejedelem		Spindler Béla
Tudós		Blaskó Péter
Balga, Csongor szolgája		Szarvas József
Tündér, tündérlány		Sipos Vera
Ördögfiak, tündérek, nemtők
Kurrah		Schmied Zoltán
Berreh		Marton Róbert
Duzzog		Nagy Cili
Ilma, Balga hitvese		Schell Judit
Mirígy, boszorkány		Almási Éva m.v.
Ledér		Nemes Wanda
Éj		Molnár Piroska

Valamint: Balogh Orsolya, Farkas Zsuzsanna,
Halápi Zsanett, Mészáros Zizi

Dramaturg:
Díszlettervező: Antal Csaba
Jelmeztervező: Szakács Györgyi
Zene: Melis László
Koreográfia:
Film:

A rendező munkatársa: Herpai Rita

Rendező: VALLÓ PÉTER

1831-ben jelent meg Vörösmarty hatalmas életművének egyik legnagyszerűbb darabja, egy verses mesejáték, amely a "pogány kunok idejében" játszódik, a Csongor és Tünde. Első olvasói és kritikusai nemcsak hogy jelentőségét, remekmű-voltát nem értették meg, de határozottan el is utasították. Még a konzseniális Kölcsey is csak harmadik olvasás után találta jelentősnek, nagyszerűnek a darabot, eleinte őt is teljesen hidegen hagyta. Azóta azonban vitathatatlanul a legnagyobb költői művek közé számítódik, nemcsak a magyar romantika, nemcsak a színműirodalom, de egyáltalán a magyar költészet első vonulatában álló remekei közé, jóllehet műfaját, műnemét, poétikai jellegzetességeit éppen nem tárta még fel a kutatás.

A mű forrásvidékeként elsősorban minden európai romantika egyik fő-fő példaadóját, a klasszikus calderoni spanyol drámát szokták megjelölni, másik vonatkozási pontja Gergei Albert Árgilus históriája: az első forrásból nemcsak mesejáték (többszörösen átalakított) formáját, nemcsak a fantasztikus és reális elemek újszerű keverését vette, vehette át Vörösmarty, de még a témához kiválóan illő trocheikus metrumot is, a másodikból tematikus motívumokat, így a csodálatos almafát, a tündérleányt, a keresést stb.
A források azonban szinte semmit sem magyaráznak meg az irodalmunkban páratlan alkotásból: Vörösmartynak sikerült a Csongor és Tündében olyan művet alkotnia, amely egyszerre népmesei egyszerűségű és felépítésű, ugyanakkor, az irodalmi alkotásokban még töredékesen is alig fennmaradt magyar reneszánsz ragyogását és eleganciáját is képviseli, de mindezt a romantika legkiérleltebb nyelvében, stílusában, filozófiailag, gondolatilag is végtelenül elmélyítve, szimbolikus sugárzásúvá téve.

Csongor öt felvonáson át keresi, kutatja Tündét, a földre leszállt, majd Mirigy, a boszorkány miatt innen elmenekülni kényszerült tündérlányt, akibe szerelmes és aki - valamikor - az övé lett.

A boldogság keresése, kutatása adja a darab alaptörténetét, de miközben Csongor - szinte metafizikai vágyaktól űzve bolyong a földi tereken, találkozik az emberiség jelképi nagy figuráival, a királlyal, kalmárral és a tudóssal is, akiknek sorsában az élet értelmét meghatározó erőkkel is szembesül.

A mű egyik középponti motívuma az Éj hatalmas monológja, amely kozmikus távlatba helyezve értelmezi a földi, az emberi valóságot. A filozófiai tartalom azonban rafinált ügyességgel keveredik nagyon is durva, hétköznapi, szinte groteszk tényekkel, eseményekkel, figurákkal (Csongor és Tünde kísérői, Balga és Ilma, a három ördögfi, Dimitri a boltos rác, és a buja csábítás képviselője, Ledér, első helyen azonban az ősgonosz, Mirigy.)

A színmű, amely a drámai műfaj minden szabályát félreteszi, végül is hatalmas, romantikus költői vízió, amely azonban minden inkább, csak nem éteri, elvont, testtelen műalkotás: teli színei, ragyogó részletei, zsúfolt eseménymenete, realista életképei, gazdag humora a leginkább komplex, összetett alkotások közé emeli.

Fotók: Pilu

Irások - Kritikák - Vélemények
Különleges Csongor és Tünde a Nemzetiben - Magyar Rádió	2006.11.16.
Bóta Gábor: A reménytelenség költői színjátéka	2006.11.20.
Zappe László: Csongor az arénában	2006.11.20.